Sportfogadás Blog

Sportfogadásról mindent, és még többet!

Sevilla-Betis: erős tipp az andalúz derbire

2016. április 24. 13:54 - sportfogadasblog

sevilla-vs_-real-betis-xi.jpg

Az öt meccs óta nyeretlen Sevilla a pályaválasztó az andalúziai. majdhogynem El Classico szintű derbin. A hazaiak őrzik a 6 pontos előnyt a Las Palmassal szemben, de ha a BL indulást érő helyek egyike a cél bele kell húznia a piros-fehéreknek.

A jelenleg 7. helyen álló Sevilla fogadja otthonában a 13. helyet elfoglaló Betist a spanyol élvonal 35. fordulójában. A sevillaiakon sokkal nagyobb a teher, és több meccset is játszottak, mint a Betis, azonban egy ilyen súlyú derbire mindig sikerül előhúzniuk a csapatoknak egy kis plusz motivációt. 

Forma tekintetében a mérleg egyértelműen a vendég Betis felé dől, a Betis utóbbi öt meccséből kettőt tudott megnyerni, egy döntetlent, és két vesztes meccset játszott, ezzel szemben a hazaiak utóbbi öt meccséből 4 zárult vereséggel, és egy döntetlennel záruló meccsen tudtak pontot menteni.

Egyik csapat sem szerepel fényesen az utóbbi időben, ám mindezek ellenére a Betis utóbbi hat idegenbeli mérkőzésén tudott gólt szerezni, a Sevilla pedig az utóbbi 20!! mérkőzésén sikeresen betalált az ellenfél kapujába. Ezen tények ismeretében a következő fogadási formát ajánlom:

Mindkét csapat szerez gólt: Igen 1.55

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sportfogadasblog.blog.hu/api/trackback/id/tr408659052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MBoy77 2016.09.12. 15:45:46

Szia! Szükségem lenne egy Olyan blog íróra aki rendszeresen írna az oldalamra. Ha érdekel a dolog, akkor kérlek keress meg. Köszönettel. Márk info@betclub.hu

Brigitta88 2020.05.31. 17:10:56

Nézz egy merőben új szemszögből a Tippmixben rejlő lehetőségekre! A sportfogadás ha jól csináljuk messze nem szerencsejáték, sokkal inkább egy rövid távú befektetés, pont olyan mint egy day trade ügylet a tőzsdén! Felejtsd el a kedvenc foci csapatodat és tekints piacként a felkínált opciókra és eseményekre! Szakértőink megtalálják az alul értékelt csapatokat így segítségükkel te is profitálhatsz!

Tippmix tippek: tippmixtippek1x2.hu/
süti beállítások módosítása